Magyar Anna
Csongrád megye közgyűlésének elnöke
A Csongrád megyei közgyűlésen a makói kórház sorsáról is tanácskoztak
Magyar Anna elnök
A Csongrád megyei önkormányzat közgyűlésének novemberi ülésén említésre került, hogy kormánydöntés született arról, hogy a Makó és az országhatár közötti szakaszt is megépítik az M43-as autópályából, várhatóan 2014-ig.


A promenad.hu tudósítása szerint a közgyűlésen a képviselők arról is beszéltek, hogy rendeződik a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház sorsa.

A Csongrád megyei közgyűlés

A Csongrád megyei közgyűlésen a makói kórház sorsáról is tanácskoztak


A jelenlegi fenntartó, a megyei önkormányzat azzal is segítette az intézményt, hogy a korábban kölcsönadott 25 millió forintból - amelyből a több százmilliós nemzetközi projekt önrészét finanszírozta az intézmény - csak hárommilliót kértek vissza.

Dr. Baráth Lajos

Dr. Baráth Lajos, a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház - Rendelőintézet főigazgatója is részt vett a közgyűlésen



Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: a 300 milliós projektet a kormány befogadta, és megköszönte a kórház főigazgatójának ez ügyben végzett munkáját.

Dr. Baráth Lajos, a kórház főigazgatója elmondta: a legutóbbi egyeztetéseken biztossá vált, hogy a kórház megtarthatja aktív betegellátási feladatait.



Magyar Anna hírportál


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Magyarország
www.mconet.hu