Magyar Anna
Csongrád megye közgyűlésének elnöke
Felavatták a Szabad emlékezés szobrát
Felavatták a Szabad emlékezés szobrát, Kligl Sándor „Háború” című alkotását szombaton, a Megyeháza előtt, a Rákóczi téren. A hideg idő ellenére mintegy ezren tisztelegtek a doni hősök előtt - egy-egy szál virággal, mécsessel, vagy csak a jelenlétükkel. Az emlékmű avatásán tizennégy, a Don-kanyarból hazatért katona is részt vett, nekik emlékéremmel, és emléklappal fejezte ki megbecsülését a szobrot felállító Csongrád Megyei Önkormányzat.
"Aki hazája hívó szavára harcba indul, majd a kilátástalan túlerővel szemben küzd és életét adja, az hős! Hős, akinek emlékét nemzedékeken keresztül meg kell őrizni." – mondta el köszöntőjében Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Utalt rá, hogy a cenzúra éberségén csak Nemeskürty István tényfeltáró könyve, a „Requiem egy hadseregért” és Sára Sándor „Pergőtűz” című filmje és könyve tudott úgy, ahogy átcsúszni.

szobor_091031_3_468_20091102110204_232.JPG


Az ünnepi eseményen dr. Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora felidézve pontosan a történéseket arról beszélt, hogy a 2. magyar hadsereg tragédiája több szempontból is különleges helyet foglal el a magyar hadtörténelemben. Nemcsak a rendkívüli szenvedések, és a csak Mohácshoz hasonlítható pusztulás emeli ki a vereségek sorából, hanem az is, hogy a magyar katona egy olyan háborúban mutatta meg hősiességét, melyben maga is úgy érezte, hogy nincs keresni valója.

szobor_091031_1_503_20091102110204_809.JPG


A Szabad emlékezés szobrát dr. Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke avatta fel. Mint fogalmazott: amikor szobrot állítunk, emléket zárunk az alkotás anyagába. Nézzük a szemig betekert magyar katonák szobrát és egy kicsit ott vagyunk mi is. Halljuk, ahogy Jány Gusztáv kiadja a parancsot: „a második magyar hadsereg elvesztette becsületét!” Arról is beszélt: mi, akik fejet hajtunk az áldozatok és a túlélők előtt, hiszünk a feltámadásban. Hiszünk Magyarország feltámadásában!

szobor_091031_7_348_20091102110204_26.JPG


Az ünnepségen 14 doni túlélő is részt vett. Nekik a Csongrád Megyei Önkormányzat nevében Magyar Anna elnök emléklappal és emlékéremmel fejezte ki megbecsülését és köszönetét. Az ünnepség végén tiszteletük jeléül nagyon sokan helyeztek el virágokat és mécseseket is a Szabad emlékezés szobránál.

szobor_091031_8_998_20091102110204_558.JPG


Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
pne

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Magyarország
www.mconet.hu