Magyar Anna
Csongrád megye közgyűlésének elnöke
Felhívás a Szabad emlékezés szobráért - doni túlélőket keres a CSMÖ
A Don-kanyarnál elesett Csongrád megyei áldozatoknak állít emléket a Halottak napjához közeledve a Csongrád Megyei Önkormányzat a Megyeháza előtt. Kligl Sándor szobrászművész „Háború” című alkotásának felállításához bárki hozzájárulhat, aki úgy érzi, eddig nem tudott méltóképpen emlékezni családtagjaira, ismerőseire. Ezzel együtt a Csongrád Megyei Önkormányzat keresi azokat, akik visszatértek a Don-kanyarból.

haboru_ks_161_20090921152000_395.JPG



Tudjuk, hogy a 200 ezres II. Magyar Hadsereg gyenge felszerelés hiányában, több napos kitartó küzdelem után felmorzsolódott a gigászi túlerővel szemben. A teljes létszámból 120 ezren soha nem térhettek vissza szeretteikhez. Szerencsés és ritka eset volt, ha valaki mégis visszatért.

Csongrád megye II. világháborús embervesztesége megközelíti a 20.000 főt, amelynek mintegy fele a Don-kanyarban esett el. Szeged 4728 fős teljes emberveszteségéből 2500-3000 fő volt a doni áldozatok száma.

„Örömteli érzés, hogy az elmúlt két évtizedben már lehetett beszélni, megemlékezni a Don-kanyarban 1943 januárjában elesett magyar katonákról, áldozatokról. Személyes érintettség alapján is mondhatom, hogy jó érzés látni, ha a mártír katonák emlékét igyekszünk megőrizni, ápolni. Bár édesapám a kevés túlélő közé tartozott, mai napig őrzöm hadifogoly-leveleit, amelyek bepillantást engednek egy magyar katona gondolkodásába, lelkébe” – mondta Tóth István muzeológus-történész.

„A nyilvános megemlékezésnek nem volt eddig helye Szegeden, ezért tekinthetjük a mostani emlékművet a Szabad emlékezés szobrának. Mindannyian a saját hőseinket képzelhetjük a szobor figuráiba. A személyes fájdalom oldódását segítheti, ha lehetőséget adunk az utódoknak, hogy maguk is hozzájáruljanak az emlékezőhely létrehozásához. Sokkal inkább sajátunknak érezzük majd a szobrot, ha közülünk azok, akik ezt lelki szükségletnek érzik, kisebb-nagyobb, vagy akármilyen csekély összeggel hozzájárulhatnak a szobor felállításához. Meggyőződésem, hogy ez nem pénz-, hanem lelki kérdés” – mondta Magyar Anna elnök.

A szobor felállításával kapcsolatban a Csongrád Megyei Önkormányzat az alábbi felhívást teszi közzé:


FELHÍVÁS

A Csongrád Megyei Önkormányzat szobrot állít a Don-kanyarban elesett Csongrád megyei áldozatok emlékére a Megyeháza előtt.

A nyilvános megemlékezésnek nem volt eddig helye Szegeden, ezért lesz mindannyiunk számára Kligl Sándor szobrászművész „Háború” című alkotása a

Szabad emlékezés szobra.

Mindannyian a saját hőseinket képzelhetjük a szobor figuráiba. A személyes fájdalom oldódását segítheti, ha lehetőséget adunk az utódoknak, hogy maguk is hozzájáruljanak az emlékezőhely létrehozásához. Sokkal inkább sajátunknak érezzük majd a szobrot, ha közülünk azok, akik ezt szükségesnek érzik, kisebb-nagyobb, vagy akármilyen csekély összeggel hozzájárulhatnak a szobor felállításához.
Sokunknak ez nem pénz-, hanem lelki kérdés.

Ezért szívesen fogadjuk mindazok felajánlását, akik úgy érzik, hogy egy akármilyen csekély összeg befizetésével személyesen is részesei kívánnak lenni az emlékhely kialakításának.

Az erre a célra létrehozott számlaszámok:

Erste Bank 11600006-00000000-36520963
A számlatulajdonos neve:
„Csongrád Megyei Önkormányzat”

OTP Bank 11735005-20542720
A számlatulajdonos neve:
"Bálint Sándor Szell. Öröks. Alap."
Az elkülönített számla neve:
"Bálint Sándor Szell. Öröks. Alap. 'Emlékmű'"

Utóbbi számlaszámra történő befizetés után adóvisszatérítés igényelhető!


Felajánlásaikat előre is köszönjük!
A Csongrád Megyei Önkormányzat nevében Magyar Anna, a Közgyűlés elnöke

Szeretnénk a szoborállítás rendezvényén díszvendégként fogadni mindazokat, akik visszatértek a Don-kanyarból, ezért kérjük az érintetteket, hogy jelentkezzenek.
Kérünk mindenkit, aki tud ilyen túlélő doni hősről a rokoni, ismeretségi körében, szintén jelezze.
Kérünk jelzést abban az esetben is, ha a személyes részvétel bármely okból nem lehetséges, mert emlékéremmel szeretnénk emlékezetessé tenni a túlélő hősöknek a szoborállítás napját.

Kapcsolat:
Csongrád Megyei Önkormányzat
Varga Márta elnöki személyi titkár
6725 Szeged, Rákóczi tér 1.
Tel.: 06-62/566-000, vagy 06-30/249-78-45
E-mail: elnok@csongrad-megye.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Az érintettek jelentkezését 2009. október 30-ig várjuk!

Emlékezzünk együtt az áldozatokra!

Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
pne


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Magyarország
www.mconet.hu